Szilva96 |  Kiegészítő oldal
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
HÍREK

NOX közlemény

Miután számos érdeklődés érkezett produceri irodánkba és a NOX weboldalán is egyre többen érdeklődnek arról, hogy Szilva mikor érkezik haza és melyik koncerten lehet vele legközelebb találkozni, így elérkezettnek látjuk az időt, hogy informáljunk Titeket a jelenlegi helyzetről.

Elöljáróban jeleznénk, hogy minden olyan döntés, mely a NOX zenekar jövőjét érinti, az a produceri iroda és Péter Szabó Szilva közösen meghozott, jól átfontolt döntésén alapszik. Az alábbiakkal arra szerettünk volna rávilágítani, hogy miért és hogyan jutottunk erre az elhatározásra.

Szilva a közeljövőben biztosan nem tudja megszakítani tanulmányait és az igazat megvallva nem is szeretne, kizökkeni az épp mostanra megszokott életritmusából. Most jól érzi magát távol az otthonától, pihen, nem akar jó darabig színpadra állni, szeretne kicsit távol maradni a „rivaldafénytől”. Mindazok ellenére, hogy Szilva szívből szereti Magyarországot, most mégis úgy érzi, hogy hosszabb ideig szeretne Ausztráliában maradni. Próbára tenni magát a világ másik felén és megállni a helyét egy új környezetben. A sajtóban vagy a bulvársajtóban való „csak azért is” szereplést eddig is kerülte, eztán sem szeretne abból a célból a címlapokon vagy az újságokban szerepelni, hogy a neve ne merüljön feledésbe.

Természetesen, abban a pillanatban, amikor a zenei pályafutását érintő, említésre méltó eseményekkel, fejleményekkel szolgálhat, azokról rajongóit - az újságírókat segítségül hívva - bizonyosan tájékoztatni fogja. Szilva úgy érzi, hogy amit elmondhatott magáról, azt a legutolsó lemezén és koncertjein már elmondta. Amit megmutathatott magából, azt megmutatta. Amíg új dolgokkal nem tud előrukkolni, nem érzi szükségét újabb koncerteknek vagy esetleg egy új lemez előkészítésének.

Addig is a rajongók figyelmébe ajánlanánk egy készülőben lévő új NOX könyvet, mely a zenekar 10 éves pályafutását mutatja be, betekintést engedve a kulisszák mögé is, ahová eddig még csak keveseknek volt alkalma bekukkantani.

nox.hu

2010.08.10. 23:46 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A FÉRJFOGÁS és a FÉRJMEGTARTÁS TITKAI, a SZERELEMRÕL MINDEN, a BOLDOG SZEXUÁLIS ÉLEThez vezetõ út: PSP    *****    PÁRKAPCSOLATI és SZEXUAL PARAPSZICHOLÓGIA: PSP alternatív spirituális tanácsadó képzés abszolút kezdõknek és haladóknak    *****    Hogyan kell a SZERELMET BEVONZANI ÉS MEGTARTANI? Mi a BOLDOG SZERELEM TITKA? A PSP-n megtudhatod!    *****    Minden amit TUDNI AKARSZ A SZERELEMRÕL ÉS A SZEXRÕL: PSP Párkapcsolati tanácsadó képzés * SZERELEM SZEXUALITÁS    *****    Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók